Lassan hetek óta furcsa állapotban vagyok. Nem tudom elmondani valójában milyen ez, csapódok egyik érzésből a másikba.

Jelenleg a feladás fázisban vagyok. Rájöttem, hogy soha a büdös életben nem lesz barátom. Valamiért ez nekem nem jön össze. Talán válogatós vagyok, talán nekem ez nem adatik meg. Nem tudom. De már belefáradtam harcolni ezért.

Napok óta bennem van a palacsintasütés vágya, hogy összeüljön a brigád, jót beszélgessünk, közben meg süssünk. Két nappal beharangoztam, tegnap nem jött össze, mert mindenki foglalt volt, lemondták. Gondoltam megcsináljuk ma este. Nagyon készültem rá. Nem jött el senki.

A palacsinta sem akart sikerülni, egy adott helyzetben olyan ponton voltam, hogy bedobom a szemétbe az egészet. Ha nem sajnáltam volna a sok finom hozzávalót repült volna. A végén csak meglett, de egyet sem tudtam megenni. Helyette megettem nyersen egy citromot.

Pedig olyan szívvel-lélekkel készültem.

És akkor rájövök, hogy hiába a sok fáradozás, a sok görcsösség, úgysem lesz senkim. És már sírni sem tudok, pedig tele vagyok haraggal, dühvel, fájdalommal. Nem tudom kiadni.

Van az a pillanat, amikor már nem akarsz küzdeni és megadod magad. Ez a pillanat pedig olyan feloldozó és békét hozó...

Én nem is tudom hol kezdődött, de megint beleszerettem, vagy az iránta érzett érzések ismét visszajöttek. Volt még ilyen, de sosem ennyire erősen.

Elég zsúfolt és nyugtalan hetem volt, nagyon keveset aludtam, sokat dolgoztam, és ráadásul még a magánéletem is frusztrálttá tesz.

Összefutottunk és én kétszer is megbántottam, pedig nem akartam. Felkapta a fejét és nem hagyta, hogy bennem maradjon. Felmentünk hozzá. Megölelt. Megcsókoltam. Megölelt. Ekkor elszakadt a pokol. Azt hiszem így még életemben nem sírtam. Nem is sírás volt ez, hanem valami más. Magamhoz szorítottam, közben meg az egész testem remegett, kapkodtam a levegőt, a fél válla tiszta vizes lett. Azt hiszem most mondtam ki igazán valakinek élőben, hogy mennyire szeretem. És szeretem, azt hiszem jobban mint bárki mást az életemben. Mégsem lesz az enyém, ő mást akar. Ez mindig így szokott lenni.

Három év szenvedését sírtam a vállára. Szeretem.

Van olyan nap, hogy ha elindul az ember magának úton útfélen meleg srácokba ütközik, általában egyik cukibb, mint a másik...

Mindig így volt, vagy csak nekem az az érzésem, hogy a külföldiek mindig dugni akarnak?

Randiztam egy 20 éves sráccal, aki szemmel láthatóan teljesen oda volt értem. Kár, hogy én nem egy gyereket keresek...

Valahogy mindig úgy adódik, hogy aki nekem kell annak én sehogy nem kellek...

Egyre kevésbé hiszem, hogy valaha lesz egy kapcsolatom

Újabban nem tudok kommunikálni senkivel, valahogy nem megy ez most

Megvolt életem első melegbulija kishazánkban. 8 pasival mentem, a klub fele akkora sem volt mint az Alter, de ennek ellenére tele volt cuki pasikkal.

Életem legjobb bulija volt, úgy, hogy közben senki sem akart rámnyomulni, senki sem szemeződött velem, mindvégig magam voltam, de úgy táncoltam mint még soha.

Kb. olyan lehettem, mint aki beleesett egy Red Bull-os vödörbe :))

Nem akarok semmit írni a budapesti utamról, csak annyit, hogy egyszer mászok fel a rúdra Alterego-ban, akkor is rám mászik egy pasi, aki ráadásul nagyon nem szimpi. fél perc után húztam is elfele...

Megismersz valakit, aki nagyon bejön, kamaszként teljesen oda vagy érte, sokszor álmodozol róla, alig várod, hogy lásd. Aztán vége szakad a találkozgatásoknak, mert úgy hozza az élet, te meg elfelejted.

Mert úgy hozza az élet, ismét találkoztok, most már teljesen más formában. Kiderül, hogy mindig megvolt a vonzalom, mindketten egymásról álmodoztatok. Idő közben még jobb pasi lett, teljesen oda vagy érte, régóta nem éreztél ilyen hatalmas vonzalmat és vágyat valaki iránt.

Találkoztok, forr a levegő, érzed, hogy csak egy hajszál választ el attól, hogy egymásnak essetek, mégsem lehet. Reszketsz az izgalomtól és a vágytól, mégsem lehet.

Mindketten tudjátok, ha más lenne a felállás ebből sokkal több lenne, valami csodálatos, de mert úgy hozza az élet mégsem lehet.

De tegyük fel ha mégis leveted minden elved és erkölcsöd...

Az elmúlt pár napban ismét intenzívebben Romeoztam, de azt hiszem megint jobb lenne abbahagyni. Tegnap rámír egy pasi, hogy mennyire tetszik neki a profilom, és hogy szeretne megismerni. Beszélünk, elmondja, hogy már úgy megunta a Romeot, mert semmi komolyat nem találni, ő most már komoly kapcsolatot keres, bla bla. Folyt a beszélgetés, erősítette, hogy komolyak a szándékai (LOL), a beszélgetés második felétől nagyon képet akart cserélni, de a találkozást is többször megemlítette. Ez már nekem gyanús volt, a végén pedig kiderült, hogy nős és szeretőt akar magának. Na ezzel végképp felment a pumpám. A vicc az, hogy a tegnap négy olyan pasiba futottam bele, aki a felesége/barátja mellett kalandot akart. Komolyan mondom agybajt fogok kapni ezektől a biszexuálisoktól. Egyébként egyik ismerősöm mondta, hogy nincs biszexuális, csak gyáva meleg. Azt hiszem egyet tudok érteni vele.

Minden évben abban reménykedek, hogy következő évben nem egyedül kell tölteni a Valentin Napot, és én is vehetek valakinek ajándékot, azért mert szeretem.

Tudom, most ne gyertek, hogy utáljuk a Valentin napot és hogy nem csak ezen a napon lehet szeretni, meg ajándékot venni. Én ez akkor is meg akarom majd egyszer ünnepelni valakivel, valaki különlegessel.

Tegnap este a melegség volt az Erdély FM Pszichotrillák című adásának egyik fő témája. Egy ideje hallgatom az adásukat, így nagyon megörültem a témának, Erdélyben nem igazán szoktak erről beszélni. Fel is vettem a kapcsolatot velük, hogy szívesen bekapcsolódok az adásba messengeren keresztül. A főszerekesztő felvetette azt az ötletet is, hogy felhívnak telefonon és élőben is elmondhatom a véleményem, tapasztalataim. Először nagyon megtetszett az ötlet, aztán felhívtam pár barátomat, kikértem a véleményüket, mindegyikkel arra jutottunk, hogy eléggé felismerhető hangom van és élő adásban sem lehetne eltorzítani a hangom, így jobbnak láttam nem bevállalni. De a messengeren keresztül kommenteltem és jött pár olyan kérdés is, amire tudtam válaszolni, ezt az adásban is megemlítették. Az adás első felében Steiner Kristóffal beszélgettek, aki nagyon édes volt és nagyon jó válaszokat adott.

Aki kíváncsi rá ITT letölthetitek.

Miért van az, hogy mindenkinek bika kell?

Érdekességet, ártatlanságot sugallnak a szemeid – rég nem kaptam bókot
Elszöktem otthonról, át kell gondolni megint sok mindent
Meguntam minden este egyedül, a magányban elaludni. Jönne már a szerelmem
Fogszabályzót kéne tetetni
Néha meglep az emberi irigység, rosszakarás
Alig várom a február közepét, igazi spirituális feltöltődés lesz
Olvassa még valaki a blogom?
Mióta .... Ezt inkább le sem írom.

Kisgyerekként nagyon vallásos voltam és hittem Istenben. Nem volt olyan vasárnap, hogy ne mentem volna templomba. Ma már nincs ez így, azóta sok minden változott. Ha most megkérdeznél, hogy hiszek Istenben, akkor nem tudnám egyértelműen azt válaszolni, hogy igen. Hiszek egy hatalmasabb erőben, a szeretetben, de még én sem tudom miben.

Nos ezt csak azért mondom el, mert van egy album, amelyet nagyon szeretek és amelyet lassan 2 éve nem tudok megunni. Sok esetben tud erőt adni, és noha vallásos énekekről van szó, valahogy én mégsem annak veszem őket. Egyszerűen olyan periódusban akadtam rá, amikor nagy szükségem volt valamire, ami megment, és ez az album úgy érzem akkor sok erőt adott és ad azóta is.

Michael W. Smith – A new halleluja című lemezéről van szól.

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam rajta, ma meg H.K.-val is beszéltünk, hogy miért jobb az embereknek mást mondani, vagy kitérni az őszinteség elől?

Nem sokkal egyszerűbb kimondani az őszintét és nem bizonytalanságban hagyni a másikat?

And you can’t find it from looking. I learned that—years ago. You know, you can’t go searching for it. It’s always when you least expect it. Maybe when you’re not hoping for anything

Na még olyan randim sem volt, ami kisebb vitával indult volna...

Megvolt a 3. berugásom.
Dirty danceltem.
És rájöttem, hogy még totál kiütve sem tudom elengedni magam.
A 2012 év meg nagyszerű lesz.
Boldogat Nektek is.

Olvasok újabban egy könyvet, nagyon érdekes, biztosan sokat fog segíteni. Épp arról ír, hogy mennyire hasznos a naplóírás (esetünkben a blogírás). A szerző szerint meg kell örökíteni az élményeinekt, majd azokat idönként vissza kell olvasni, hogy ne feledjük el őket, mert csak így tanulhatunk.

Így most nagyon megjött a folytatáshoz a kedvem.

Ha jellemeznem kellene a 2011-es évet a legtökéletesebb rá a zsúfolt szó lenne.

Azt hiszem eddig még nem volt az életemben ilyen intenzív év, mint az idei, amikor:
- rengeteget nevettem
- sokat szenvedtem
- volt részem kudarcban bőven
- sikerélményem is, habár ez szerelmi téren még mindig nem teljesedett ki
- új spirituális technikát tanultam, amelyet minden nap alkalmazok, és amely révén sok embert és nagyszerű élményeket kaptam
- a blog által is sikerült új embereket megismerni, ez kifejezetten jó volt ebben az évben, sok élményt, utazást hozott magával
- befejeztem egy pszichoterápiát ami segített még jobban megismerni önmagam
- a hipochonderségből még nem gyógyultam ki, lehet nem is fogok :))
- sokszor vártam a csodát, még mindig várom
- karrier szempontjából hullámvölgy volt ez az év, de volt benne jó pár siker
- HK lealázott Honfoglalón, rájöttem, hogy hót buta vagyok
- skkal nyitottabb és felszabadultabb lettem, és a szorongásom sem a régi
- többet pletykáltal a kelletténél
- 4szer voltam Budapesten, az országban meg olyan helyeken jártam, amelyek létezéséről nem is tudtam
- rengeteget randiztam, párat ki is hagytam volna
- jókat ettem, jó emberek társaságában
- még mindig nem engedtem el sok mindent magamtól
- végre éltem.

Hogy milyen lesz a 2012 év? Még jobb mint az idei!

Egy egész hetet készültem rá. Minden porcikámmal ráhangolódtam, elterveztem még az apró részleteket is. Óramű pontossággal megvolt minden kocka, minden jelenet.

Nem jött össze. Annyira fáj belül.