- Azt álmodtam, hogy vonattal utaztam, majd meghaltam és végignéztem a saját boncolásom.

- Tetszik egy srác, ott lakik tőlem nem messze a negyedben, tudom is, hogy hol dolgozik. Meg is fogadtam, hogy egyszer leszólítom, mert van valami a nézésében. Tegnap leszólítottam.

- Részt vettem egy csoportos beszélgetésen. Az elején nem is akartam elmenni, de aztán beadtam a derekam és igencsak kellemes beszélgetésben volt részem. Azt hiszem már nem érzem magam feszélyezettnek ha több ember előtt kell kinyilvánítani a véleményem.

- Írtam kamaszkoromban egy verset, tegnap tudatosult bennem, hogy miről is szólt valójában az a vers. -

Sokat gondolkoztam azon, hogy ezt a bejegyzést megírja, de végül úgy döntöttem meg kell írni, mert ezzel is lezárok egy korszakot.

Februárban megismerkedtem egy fiúval, aki nagyon tetszett és akiben nagyot csalódtam, ez pedig egy olyan lavinát indított el benne, mint még soha. Gyakorlatilag olyan helyzetbe sodrottam, amiből nem láttam kiutat. Volt olyan, hogy elmentem koncertre és éreztem megfulladok. Minden emberben a rosszat láttam, undorodtam mindenkitől, nem kaptam levegőt, minden percben a haláltól féltem.

Egyik reggel arra a gondolatra ébredtem, hogy mi lenne ha most beülnék a kádba és felvágnám az ereim. Aztán nem volt időm rajta gondolkozni, mert Tikával elmentünk a nyugdíjosztályra valami papírokat intézni. Ott ismét előjött az undor és a menekülési kényszer, annak köszönhetően, hogy ilyen helyeken úgy szeretik az emberek az országot és a rendszert szidni, valamint túllicitálni saját magukat. Olyan nincs, hogy ne kapjak el egy egy sopánkodást. Itt elkezdődött ismét az a rossz érzés és a halálfélelem. Valahogy sikerült hazaérni, de be sem tettem a lábam a lakásba, máris előjött a reggeli gondolatom, sokkal erősebben. Mintha valami irányította volna az agyam, már ott voltam, hogy fogom a kést és beülök a kádba eret vágni. Nagyon megijedtem, ekkor fogtam a telefont és felhívtam azt az egyetlen embert aki most segíteni tudott. Fel se vette a telefon én már fuldokolva sírtam. Tíz perc alatt nálam volt. Soha ilyen komolynak nem láttam. Azt mondta ez így nem mehet tovább. Orvosi segítség kell. Már csak az orvos hallatán görcsbe rándult a gyomrom és igen hevesen ellenkeztem. Végül beadtam a derekam.

Egy hét után pszichiáternél kötöttem ki. Beszélgettünk, gyógyszeres kezelést és pszichoterápiát ajánlott. Utóbbi nagyon drága volt, kiadni annyi pénzt minden alkalommal elég borsos árnak bizonyult. De szerencsére az embernek vannak barátai és ajánlottak egy olyant, ami árban igencsak kedvező volt. Az előző nemcsak árban volt túl sok, de a kabinet sem tetszett. Egy családi orvosi rendelőt képzeljetek el, papírvékony falakkal, a városban pedig mindig tele volt betegekkel. Az volt az érzésem, hogy mindent hallanak, amit én bent mondok, ez nem kicsit idegesített. Utóbbi, amit végig is csináltam családi házban volt, kényelmes fotelekkel – pont mint a filmekben – és egy igencsak szimpatikus pszichológussal.

Már első alkalommal bedobtam magam a mélyvízbe, olyan dolgokról beszéltem, amik az elmúlt pár évben mélyen érintettek. Az első terápia felét gyakorlatilag végigbőgtem, ez így ment jó pár alkalommal, miközben egyre mélyebb és fájdalmasabb területekbe ástam bele magam. Olyan dolgok és tabuk jöttek, amelyek évek óta nyomták a lelkem és az életem és amelyekről nem beszéltem senkivel. Egyetlen kérdése képes volt felhozni olyan dolgokat, amelyekre soha életemben nem gondoltam volna. Magam is elcsodálkoztam milyen mély lelki dolgok jönnek fel, minden egyes alkalom igazi élménytúra volt. Volt olyan, hogy hihetetlen feldobva távoztam egy egy ilyen alkalom után, volt olyan, hogy felzaklatva, ziláltan. Mindegyiknek megvolt a maga célja. Idő közben zajlott az élet is, olyan dolgok történtek, amelyeket meg tudtunk közösen beszélni, a fiúkkal való találkozásokat is ki tudtuk vesézni. Beszéltem neki a találkozásaimról és a sikertelenségekről és ez is sokat segített. Idő közben a gyógyszeres kezelést abbahagytam, de májusban ismét történt egy kudarc, ami folytán előkerültek a pirulák. Bevettem egy pár nyugtatót, ami négy napra úgy kiütött, nem igaz. Egyik ismerősöm megkérdezte, hogy drogozom-e… Terápián se voltam jó semmire. Alig tudtam beszélni...

Tegnap lejárt a session. Noha ahogy közeledtünk a végéhez volt bennem valami félsz, hogy mi lesz velem utána, ha már nem lesz kihez menni. Tegnapra azonban már minden letisztult, valahogy pont úgy alakultak bennem is a dolgok, hogy az utolsó alkalommal már azt éreztem, hogy igen, ennek itt kell vége legyen.

Ez alatt a pár hónap alatt úgy érzem rengeteget fejlődtem. Sok mindent megértettem, megéltem. Megismertem önmagam, úgy érzem felnőttem valamilyen szinten. Már nem harcolok és nem görcsölök annyira mindenen. Elengedtem magamtól sok mindent, a terápia helyszínén hagytam sok szenvedést, és gyötrelmet. Ott hagytam azt az énem, aki régebb nem tudott nemet mondani. Megbocsájtottam mindenkinek akik kudarcot hoztak az életemben. Már nem haragszom egyik srácra sem. Elengedtem őket. Magamnak nem bocsájtottam meg 100%-an, de dolgozok rajta. Tudatosabban kezelem a dolgaim, és sok dolgot felismerek magamban és a működésemben, amit azelőtt nem értettem. Tudom, hogy mire vágyok és mit akarok. Nemcsak belsőleg változtam meg, de a külvilágnak is teljesen mást sugárzok. Már nem keresem másokban azt, amit magamban kell megtalálnom.

Úgy érzem fejlődni akarok, úgy testi szinten, mint szellemileg, érzelmileg. Jó és szép dolgokat akarok megélni. Élvezni akarom az életet.

Azt mondta egy élmény volt a velem való találkozás és mindig ilyen klienseket szeretne magának. Számomra is élmény volt ez az út. Élveztem és megéltem. Így visszagondolva szép utazás volt. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért.

Eléggé aktuális nálam a kérdés, mostanában egyre gyakrabban gondolkozok azon, miért alakul olyan nehézkesen a társasági köröm melegekkel.

Kezdetben igen kevés barátom volt, nem mintha most több lenne, de ha meleg viszonylatba vesszük, akkor nyilván jobb a helyzet. Általában mindig úgy alakult, hogy azokkal akikkel jó barátságot köthettem volna mindig távol voltak, de így is kialakult egy bizonyos barátság, sokukkal sikerült azóta élőben is találkozni.

Viszonylag elég nehéz volt olyan emberrel találkozni, aki a városban él és akivel barátság is kialakulhat. Azokkal akikkel randiztam, általában mindig felszívódtak és bármennyire is próbálkoztam baráti viszonyt kialakítani nem sikerült. Voltak olyanok akik esélyt sem adtak egy találkozásra, sokszor nem értettem, volt olyan akinek én nem adtam esélyt.

Egy időszakban igen görcsösen akartam barátkozni, és mint ahogy ez lenni szokott egyik sem jött össze. Az is érdekes számomra, hogy a nagy szerelemből alakult ki az eddig egyetlen olyan barátságom a városban, ami tényleg barátságnak mondható. Most már tudom, hogy miért történt így. És ami a legjobb, hogy ez igazi lelki barátság, úgy tudjuk szeretgetni egymást, anélkül, hogy bármi szexualitás lenne benne. A puszi és az ölelkezés is napirenden van. :D

Volt olyan is akivel azért nem alakult ki barátság, mert mindig csak a szex jött szóba. Egyszer valaki azt mondta, azért nem lehetnénk jó barátok, mert mindig megkívánna...

Volt olyan is aki barátsága csak úgy jött és kialakult. Prizmával ugye sosem terveztem mégis fél év alatt milyen sokat találkoztunk már és ez augusztusban sem marad el. H.K. igen sokáig próbált közel kerülni, én alig hagytam, aztán beadtam a derekam és milyen jól tettem. Augusztusban ketten megyünk kirándulni. Ki hitte volna.

Na de ott van ugye a sok távoli barát, SPF, CukiMuki, Tamás, Goner, Best és Tomi (remélem nem felejtettem ki senkit). Nekik mind hálás vagyok, hoztak valamit az életembe. :D

De mindezek mellett úgy érzem távolságtartóak vagyunk egymással és igen nehezen alakulnak ki barátságok. Vagy csak én látom így? Nektek mi a tapasztalatok?

- Andorka mutatott nekem egy elég érdekes tesztet, ami alapján az INFJ jött ki nekem, ez a népesség 1% teszi ki, hihi. Az egészben a legjobb, hogy nagyon illik rám, csak kevés részében tudok ellenkezni vele.

- annyi mindenről kéne írni, de valahogy mindig amikor leülök elsuhan minden

- holnap vége egy fejezetnek az idei évből, kíváncsian várom

- tegnap voltam mozizni. Volt egy srác aki nagyon bejött, film előtt szemeződtem vele, film után meg ő kereste nagyon a tekintetem. Picur szerint nagyon bejöttem neki. Imádom ha látni a másikban, hogy érdeklődik és akar. Hódítani akarok. :D

Ma az egyik unokatestvérem rámköszönt messengeren. Azt mondja nagyon tetszenek neki az új fotóim, de az már nem, hogy mindig olyan szomorú státusüzeneteket rakok ki.

Elgondolkoztatott…

Az elmúlt pár napban egyre többen mondják azt nekem, hogy egy kapcsolat mindig szexel kezdődik. Szerintem én le vagyok maradva…

Tudom, hogy nem nekem szól. Te talán majd egyszer. Majd egyszer...

Hétvégén lementünk bulizni Picurral egy helyi klubba. Egész jó volt a zene, a pincér srácért meg oda és vissza vagyok. :X Szemeződtünk.

Volt a táncparketten két srác. Kissé fejükbe szállt az alkohol, de nagyon aranyosak voltak. Akár melegek is lehettek, mert én még így srácokat együtt táncolni nem láttam. Nagyon egymásra voltak hangolva, és nagyon érezték egymás mozdulatát. Édesek voltak nagyon. Hihi.

Az egészben az volt a legjobb, hogy nem csak ők érezték magukat jól egymás társaságában (hehe), de a többi ember is mosolyogva követte őket.

Mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy folytatódott az estéjük…

You are allowed to cry sometimes,
When something breaks inside of you.
Tell me a little about the moments of fear.
As it is much easier to fear together.

Chorus
And when cold winds storm outside,
I will send to you a warm fire.
One day maybe you will stop running,
Among the shadows
in the soul, in the soul.

Come, let us disperse the screen of fog.
Come, let us stand in the light and not in the darkness.
How long will we keep running away,
To the games of control?

You are allowed to shiver sometimes,
When something wonderful is happening inside.
Tell me a little about the moments of happiness,
Until the morning sunrise is upon us.

Chorus

Tell me a little about the moments of fear.
As it is much easier to fear together.

Igencsak szerencsésnek és eredményesnek mondható a Budapesti utam. Kicsit hosszú és unalmas volt az odaút, legközelebb ha tehetem repülővel megyek.

Első találkozásom SPF-el volt, de közben Prizma is hozzánk szegődött fél órára, és meghívott fagylaltozni. Ilyen jó fagylaltot régóta nyaltam. :)) Miután Prizma elhúzta a csíkot, SPF-el beültünk egy hangulatos kis helyre, a pincér még gyertyát is tett az asztalunkra, miközben SPF igencsak megnyílt és többet beszélt mint én, ez azt hiszem ritkán fordul elő. YUHU :D Érdekes dolgokat tudtam meg, és még biztosan nem költözöm Budapestre, annak ellenére, hogy SPF nagyon jó ötletnek tartja és meg is akart győzni róla.

SPF után CukiMuki volt terítéken, akivel egész végig röhögtünk, mint a beszívottak, na meg olyan témákat ecseteltünk, ami nem tűr nyomdafestéket :)) És még mindig úgy tud áradozni a szerelméről, hogy én is megkívánom. Na nem a szerelmét, pedig… CukkerMukker olyan srác akinek be nem áll a szája, és ezt imádom benne.

Kedden Goner-el futottunk össze, akivel már nagyon régóta beszélgetek, de eddig még személyesen nem ismertük egymást. Kicsit izgatott voltam a találkozó miatt, de nagyszerűre sikeredett. Goner is többet beszélt ezúttal, aminek kifejezetten örvendek, szerettem hallgatni ahogy dőlt belőle a szó. :D Rájöttem, hogy van amikor szeretek beszélni, de legtöbbször a hallgató szerepe jobban megy nekem. :D

Goner után ismét Prizmával futottunk össze, ettünk gombócot – isteni volt – és pizzát, közben meg rájöttem, hogy ha politikáról van szó rosszabb vagyok mint egy szőke nő. De mondjuk egyáltalán nem érdekel a politika, szóval…

Remélem, hogy hamarosan ismét lehetőségem lesz Budapestre látogatni és ismét találkozni velük. És ahogy hallom next time már Tamás is Pesten lesz. YUPPY.

Most már csak azt sajnálom, hogy kiment a fejemből a fényképezőgép és egyikükkel sem készítettem fényképet.