2012. jan. 22. 19:50 - írta Mexx Fly

Kisgyerekként nagyon vallásos voltam és hittem Istenben. Nem volt olyan vasárnap, hogy ne mentem volna templomba. Ma már nincs ez így, azóta sok minden változott. Ha most megkérdeznél, hogy hiszek Istenben, akkor nem tudnám egyértelműen azt válaszolni, hogy igen. Hiszek egy hatalmasabb erőben, a szeretetben, de még én sem tudom miben.

Nos ezt csak azért mondom el, mert van egy album, amelyet nagyon szeretek és amelyet lassan 2 éve nem tudok megunni. Sok esetben tud erőt adni, és noha vallásos énekekről van szó, valahogy én mégsem annak veszem őket. Egyszerűen olyan periódusban akadtam rá, amikor nagy szükségem volt valamire, ami megment, és ez az album úgy érzem akkor sok erőt adott és ad azóta is.

Michael W. Smith – A new halleluja című lemezéről van szól.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 1 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.